Kedves Olvasó!

Tudom, ezer éve, picit besűrűsödtek a hétköznapok, mondhatnám, hogy mi is behavazódtunk... de most igyekszem összefoglalni az elmúlt hetek történéseit.

Szóval, február 27-én beköszöntött az új időszámítás, Miminek elkezdődött az iskola-előkészítő, nekem pedig az egyetem. Boncolgassuk a dolgokat is ebben a sorrendben.

A preschool az egyetem közelében, egy gyönyörű dzsungelben van, igazi gyöngyszem a város szívében. Tekintettel arra, hogy itt a busz-menetrendet csak fakultatíve tartják be a sofőrök, a kocsi Rolinál, szóval mi Mimivel buszozunk. Nagyon sok kedvességel jár az utunk; ismerős arcokkal döcögünk minden reggel; ha valaki megkezd egy kekszet, Mimit is megkínálják; ha esik az eső a megállóban, fölénk is tart valaki mindig egy ernyőt, hogy ne ázzunk annyira az esőkabátunkban. Már vannak ismerős sofőreink, hihetetlen mennyire sokat jelent, hogy reggel mindenki köszönéssel fogad, mikor a buszra lépünk, mindig akad egy-egy vicces beszólás, amitől derűsen indul a nap. A minap épp a buszra vártunk Emmával – akinek finoman szólva sem erőssége a várakozás – amikor nagysokára megérkezett a busz. Az ismerős sofibá meglát minket, kicsapja az ajtót és szabadkozik, hogy reméli, nem várunk régóta, ha tudta volna, hogy itt vagyunk, már jött volna hamarabb. Aztán ahogy leszállunk a preschool közelében, minden szerdán reggel jön az őrült fűnyíró kocsis bácsi. Hát nem túlzok, ha azt mondom, negyvennel száguldva nyírja a füvet a parkban; az arrajárók pánikszerűen ugranak el az útjából, ez is csak itt lehetséges.

Nagyon szerető közegben van Mimi napközben, 30 kisgyerekre jut 2 tanító néni, még mindig csak szokjuk az itteni szabadelvű nevelést, Emma is elképedve meséli az újdonságokat, aztán nyilván vigyorogva megy engedélyezetten zsiványkodni. Nemrégiben azzal fogadott, hogy képzeljem el, levette mindenki – a tanító nénik is - a cipőt, zoknit, és együtt ugráltak a pocsolyákban az udvaron. Másnap sorba állították a gyerekeket, aztán slaggal locsolták őket az indián nyárban.

Felvettük ideiglenesen új szokásokat is. Sosem volt részem az élményben, hogy az üvöltő gyermekemet fejtsék le rólam, mikor épp búcsúzkodunk reggel. Hát négyszer sikerült ezt is átélni ezen a távoli szigeten. Történt ugyanis, hogy Mimi megfigyelte, hogy a többi gyerek így búcsúzik a szüleitől, így gondolta ő is kipróbálja. Hosszasan kérdeztem tőle, mi a baj; nem adott konkrét választ. Aztán az ötödik reggelen a buszon ülve kibökte, hogy látja, hogy itt ez a szokás, de – ha nem bánom – nem csinálná tovább ezt a reggeli macerát, mert őt ez „fárasztja nagyon”. Azóta arról beszélgetünk hosszasan, hogy inkább arra figyeljen, ne csálén vegye fel a cipőjét, semhogy mások hülye szokásait vizslatja.

Nagyon jó látni, hogy Emma milyen ügyesen beilleszkedett, hihetetlen gyorsasággal felszedte az angolt és nagyon magabiztosan is használja. Ha indulunk haza, szép sorban állnak a kis barátok, hogy megöleljék búcsúzóul. Elmondhatatlanul büszkék vagyunk rá, hogy ilyen szépen helyt állt ebben az új helyzetben.

Nekem négy tárgyam van ebben az utolsó elméleti félévben. Az első, és legjobb a Stratégiai Koncepciók nevet viseli. Alapvetően háborús stratégiákon keresztül ismerjük meg a jó stratégia alapelemeit, sok szituációs feladattal, és egy rendkívül lelkes brit tanár segítségével. Jövő hétre lesz meg az első esszém kritikája; sok munkám van benne, nagyon értékelnék pár jó szót az értékelésben.

A második tanszéki tárgyam a Kiberbiztonság néven fut. Hát, sajnos olyan 8 szemeszterrel ezelőtt már átvettek mindent, amit tudok a témáról, szóval titkosítunk, hackelunk, tanulás címszó alatt. Magyarul el sem tudom mondani, miről tanulunk, ezeket a kifejezéseket sosem használtam még angolul. Ja, és a fő poén, hogy ez mesterszakos informatikusok tárgya; nagy szerencsémre mellém ült egy helyi titkosszolgálati kolléga, aki nagyon sokat segít. (és szereti a csokit, amivel honorálom a segítségét)

Amitől a legjobban féltem az a filozófia. Két téma közöl lehetett választani, feminizmus vagy egy geofilozógiai tárgy. (Ez a szó is új a repertoáromban.) Mivel őrült nőből van itthon elég – ugyan azért megnézném az emancipált, egyedi ruhás ozzie feministát, csak úgy puszta kíváncsiságból, a második mellett döntöttem. Szóval, mint kiderült a holocén kor véget ért, és új szerepeket oszt az antropocén kor, ami egy új geológiai paradigma és éra is egyben. Na ezt boncolgatjuk az elképzelhető összes tudományág perspektívájából. Szerencsére sikerült egy minicsoportba kerülnöm, így testközelből élvezem a Bong bolygót. Mivel a campus átellenes részéből loholva, többnyire későn érkezem, sosem érek oda a szeminárium előtti módosítók szétosztására (muszáj, hogy szedjenek valamit ezek az arcok!!). Eleinte csak döbbent csendben figyeltek a hihetetlen magasságú beszélgetéseket; aztán rájöttem, hogy csodálom ezeket az embereket; a gondolataik csírája sem fordulna meg a fejemben (még magyarul sem), a szeminárium vezető pedig egy aki azért mondott le a húsról, meg minden földi jóról, és lett vegán, mert így tovább szinten tartható az a labilis – egyelőre még nem katasztrofális helyzet, amit az emberiség önző haszonhajkurászása vezetett. Milyen jó, hogy léteznek ilyen emberek is.

A negyedik tárgyam a kutatásmódszertan egyik alappilléreként számon tartott kutatási paradigmák megismeréséről szól. Szerintem ennyi bőven elég erről.

A tavalyi 4 csoport helyett most 6 osztályban tanársegédeskedek (ha van ilyen szó). Kriminológia a tantárgy, és 180 diákom van. A tantárgyat vezető professzor szuper-lelkes, és elkötelezett; nagyon tetszik a módszer, ahogy igyekszik megértetni a kriminológia lényegét a hallgatókkal.

Személy szerint nagyon élvezem, hogy ennyi fiatal között vagyok egész nap, érezhetném magam nagyon öregnek is, de kifejezetten jó hatással van rám ez a közeg. Azért vicces, hogy mikor kinyitom a könyvtárban a dobozos kólámat, mindenki azt hiszi, hogy sört nyitok.

A diákok nagyon vegyesek, most már hozzászoktam, hogy a fekete fiú és az echte ausztrál szörfös lány között egy lefátyolozott lány ül, akinek csak a szeme látszik. Ja, és kinek a csoportjába jár iker-ázsiai fiútestvérpár? Nyilván… nagy vagyok úgyis a megkülönböztetésben. Nemhogy a frizurájuk, meg a telefonjuk, de még az övük és a cipőfűzőjük is ugyanolya. És mintha egyszerre fordítanák a fejüket is.

A legjobbat a végére hagytam, meglátogatott az én legrégebbi legeslegjobb barátnőm. Nagyon sokat adott lelkileg mindannyiunknak a jelenléte, tök jó volt a hosszú napunk végén ledögleni a nagymackókra és beszélgetni, végre személyesen. Nagyjából a második reggelre tökéletesen beépült a családba, szuperül kezelte Emma intenzív jelentétét is. Azóta is Anita szobája a vendégszoba. Nagyon szerettük, hogy itt voltál.

Most még egy hét őszi szünet, amikor nem tanítok és órám sincs, így végre van időm írni az esszéimet, behozni az elmaradt dolgokat. Aztán jön az utolsó 6 hét a félévből és a végén a megajavítás 2 hete. Már most előre sajnálom, ha véget ér. Hosszúak a napok, végig dolgozzuk a hétvégéket is, de sokszor csak az tűnik fel, ha a végére érek egy feladatnak, hogy kár, hogy vége, nagyon élvezem a kihívásokat, tényleg nagyon szerencsés vagyok.

Szóval mindannyian tanulunk, amiért jöttünk és közben megismertünk jó pár érdekes embert, akik kellemessé teszik az itt töltött időt. Igazán megszerettük ezt a várost, az embereket; jó itt lenni.

Mi