Kedves Olvasó!

Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott a következő bejegyzés, de valami elképesztő módon el voltam havazva az elmúlt időben. Mától két hét tavaszi szünet (tudom, tudom, mivaaan??), szóval most megragadva az alkalmat, igyekszem teljesíteni más kötelezettségeimet is.

Menedzselni a tutoringot, órákra felkészülést, dolgozat javítást és mellette a saját esszéimet, quizeimet, olvasnivalóimat, felettébb nagy kihívás, de minden percét élvezem, és ezt az utóbbit is szeretném hangsúlyozni. Szedem a világ összes jódját, vitaminját, edzek keményen, hogy bágyadt agyműködésem a régi fordulatszámra váltson, ezer éve nem volt előttem egyszerre ennyi kihívás, igyekszem minden percét kiélvezni.

A legfurább az egyetemen nekem még mindig ez a nemköszönés, diákok bejönnek, leülnek, a végén kimennek, mindenféle fejbólintás nélkül. Na, mivel én fura európai módjára nem hagyok fel a köszöngetéssel nekik, rájöttek, jobb, ha szabadulnak, így már eljutottunk a mosolyogva ránézek erre a fura csajra kifelé menetig, szóval rendesek, hogy igyekeznek. (És, most már tényleg elhiszem, hogy Roryt csak úgy simán Rorynak hívták a Yale-en :), itt mindenki módfelett szereti, ha becenevén fut az egyetemi adminisztrációban.)

Az akadémiai ausztrálomat nagy erőkkel polírozom, fogalmam sincs mikor lehet ezzel kapcsolatban elérni a maximumot, jelenleg úgy vélem, soha nem ér a végére az ember nemcsak egy idegen nyelvvel, de még az anyanyelvével sem.

Itthon a konstans elfoglaltságom és a studyban töltött hosszú óráim úgy szereposztást eredményeztek, Emma először már Rolit nyaggatja kis nyűgjeivel, második helyre csúsztam a listán. (Azt még nem tudom eldönteni, ez jó hír-e, de tagadhatatlanul vannak előnyei, ugye anyuka barátnők? :)) Ha nagyon hiányzom már Miminek, beül hozzám egy kicsit, megölelget, a szabad óráimat meg együtt, kirándulással töltjük.

Egyébként szupppper cuki csapat lett a két Pethőből, jönnek-mennek mindenfelé együtt, óriásiakat játszótereznek, (hihetlen mennyi és milyen klassz felszereltségű itt mindegyik), nagyon sok kis és nagyobb barátot szereztek a túrák alkalmával, uszodáznak esténként, nagyon jót tesz nekik, hogy ennyit vannak együtt, merőben új, mélyebb, bizalmasabb viszonyba kerültek egymással. Én meg magamban mosolygok, hogy Mimi hogy próbálja meg kijátszani Roli spártai módszereit azzal az édesen csillogó huncutsággal a szemében.

Viszont szuper közös esti programunk van, felkapjuk a gyermeket pihenőszékestől és irány az edzőterem, míg mi Rolival futunk Mimi vmelyik agyhalott lóterhességes videojátékkal játszik (tudom, tudom, önző, rossz szülő vagyunk, majd nagykorában leverheti rajtunk) de ez a legjobb záróakkordja a napnak. Azt mondjuk nem mondanám, hogy a többi edzőtárs annyira szívleli, hogy míg ők izzadnak, Mimi nyomja magába a vacsi utáni nasit a szemük láttára, de ez van. (Lábjegyzet: senkinek nincs edzőcipője, ruháról nem is beszélve, öltönygatya, makkos cipő, így sportolnak Jackie Chanék.)

Új korszakba lépett Mimi is, nyilván minden eddigi kornak meg volt a szépsége, de ez a dumálós korszak, ez eddig a legjobb. Egész nap mondja, mint a Kossuth rádió, és a legjobb, hogy most már mindent értünk is abból, amiról szó van. Sokat járunk könyvtárba, imádja, ha olvasunk neki és használja is az innen szerzett tudást (Jeronimoval a kisegérrel egy óriási kórházban kalandozunk, azóta Roli a „hűtősegéd” az operációnál), de vannak örök, visszatérő kifejezések, amikért meg kell zabálni, úgy mint a faszari park és a májki (Mike) cipő :). A multikulturális közeghez nagyon jól hozzászokott, tökéletesen érti, hogy itt nem nagyon beszélnek magyarul, így lehet véleményt nyilvánítani hangosan is; vagy a minap a parton kiabált a sirályokkal, hogy „hess innen”, mivel egyik madár sem mozdult, egyszerűen úgy konstatálta a helyzetet, hogy „ő sem ért magyarul”.

Nagyban javította a komfortérzetét, hogy elérhető a Dínóvonat a youtube-on magyarul (nem tudom, kinek köszönhető, de innen is csókoltatjuk), szóval azóta csak fosszíliákat meg kövületeket lehet gyűjteni a homokban.

Ha éhes, kristálytisztán emlékszik az itt nem pótolható otthoni ízekre, nagyokat nyelve emlegeti a túró rudit, a gesztenyepürét vagy a piskótatallért. (Fogalmuk sincs az ausztráloknak miből maradnak ki.)

Minden alkalommal, ha indulunk a partra előadja a sohavégetnemérő „Nyaralni megyünk” dalt, a partot imádja, homokozik, nézelődik, teljesen lenyűgözi a látvány. És tényleg, az valami elképesztő, mindent megér az a gyönyörű part, az óceán, az a hihetetlen távolság. Amikor csak tudunk megyünk, hogy kiélvezzük, fantasztikus energiákat ad az a hely.

Még mindig sokat gondolunk rátok, és nagyon örülünk, ha otthoniakkal tudunk dumálni egy kicsit,

Siessetek vendégségbe, nagyon várunk titeket!

Mi

Kedves Olvasóink!

Lassan eltelik a nyár otthon, itt pedig végre alakul az idő, a nappali 20 fok valami istenes a sok éjszakai fagyoskodás után. A hideg idő ellenére az igazi ausztrálok változatlanul strandpapucsban járnak mezítláb, szörfgatyában, ujjatlan pólóban, napszemüvegben, puhányok vagyunk, na!

Elkezdődött a suli, ami tényleg tiszta Szívtipró Gimi, mindenki a legextrémebb szettjében érkezik, (Emma minden rózsaszínű hajú lánynál megkérdezi, hogy ’a néni anyukája tudja, hogy neki rózsaszín haja van?”)  én a hulla unalmas európai cuccaimban abszolút turista vagyok. De nagyon igyekszem vegyülni. A campuson a téli szünet alatti háború utáni csöndet felváltotta a multikulturális zsongás. A campus egy komplett városrész, valami elképesztő távolságokkal, a könyvtár akkora komplexum, mint 5 pláza egybe építve, gangos kétemeletes épületek elszórva, amik teljes egészében a forró éghajlatra vannak tervezve, az épületek között pedig dzsungel, szerencsére krokodilok nélkül – ezt már több forrásból megerősítették!! A minap épp egyik óráról a másikra siettem, amikor egy eldugott erdei lépcsőn igyekeztem lecsapni egy nagyobb kört, hogy időben odaérjek a következőre, amikor nemcsak én, de a körülbelül kétszázötven kisgyík is, ami a lépcsőn napozott is infarktust kapott a hirtelen találkozás alkalmával. Nemcsak az arcszínem, de a lépcső színe is megváltozott, amikor a nagycsalád beiszkirizett a legközelebbi bokorba. Tanulság: nem megyünk erdei lépcsőkön, puhány vagyok, na!

A követelményrendszer köszönő viszonyban sincs az otthonival, nem az előadásokon leadott és a tutoringokon elmagyarázott tananyag képezi a vizsgák anyagát, hanem tantárgyanként 3 kritikát kell írni egy megadott cikkre, dolgozatonként minimum 20 referencia cikk elemzésével, ergo végre gondolkodni lehet, nem a-z-ig tartó felsorolásokat magolni. Hihetetlen élmény az egyébként is kedves témával kapcsolatban önállóan beleásni magadat a szakirodalomba, persze a kritikai gondolkodás tökéletes elsajátításához még jópár online training kell.

Nagyon kedvesen érdeklődik mindenki, hogy Európában tényleg mindig hó van-e J és úgy egyébként Európáról nem nagyon van semmilyen konkrét információjuk, de igazuk van -  királyul tudnának erről cikkeket elemezni, ha akarnának, a többire meg ott van a gugli.

Látszik, hogy a 2000-es évek elején jártam utoljára egyetemre, ugyanis papír és toll senkinél nincs, almák mögötti arcok ülnek mindenütt a campuson. Ami a legfurább, az előadásokat online vetítik, ott és akkor nézed meg, amikor csak akarod, mert wifi mindenütt van, a tutoringokon kötelező a részvétel, de míg otthon nem győztük cserélgetni a tollat, hogy kik helyett írjuk alá a jelenléti ívet, itt mindenki itt van az órákon, senki nem akarja ellógni, mert élvezik az egész tanulási folyamatot. Zárójel: az akadémia AUSZTRÁL angol nehéz falat, ismerkedünk intenzíven J

Nagy előrelépés, hogy van kocsink! Csillagfény – Mimi adta neki a nevét, lány J már a kocsi, ezt is Mimi találta ki. Ezzel kapcsolatban szeretnénk mindenképpen, minden fórumon beszámolni arról, hogy milyen jóindulatú magyar lelkész házaspárral hozott minket össze a sors, ezúton is nagyon köszönjük a segítséget.-e

Két tűzkeresztségen is átestünk a héten:

-          voltunk szabadtéri BBQ-n, ami az ausztrálok legkedveltebb programja. A város tele van Nemzeti Parkokkal, ahol számtalan kis BBQ helyszínek vannak kijelölve és felszerelve ennek a hóbortnak, szóval hétvégente kocsiba pattannak és a gyönyörű vad környezetben, a folyó partokon családostul kipakolnak, esznek, isznak, dumálnak, szakállas agámákat dédelgetnek. (Szerencsére az utóbbi kimaradt a mi első szabadtéri piknikünkről.) (Változatlanul puhányok vagyunk, a szőrös állatokat szeretjük!!!)

-          Illetve megvettük az itteni lakások legalapvetőbb felszerelését: a BBQ-t. Szóval: szabad a terasz, gyertek!!

A múlt szombatot a parton töltöttük, nem a zsúfolt tömegstrandon, hanem egy kevésbé látogatott partszakaszon – itt sincsenek krokodilok, csak halálos mérgű medúzák meg cápák jócskán – de a látvány és az érzés VALAMI ELKÉPESZTŐ, ez minden, a felvételihez szükséges hosszú éjszakázást megért.

A péntek esti magyar bulin ettük életünk legjobb sós kiflijét, rakott krumpliját és bejglijét, esküszöm!

Ja és új családtagunk lesz: Emmának már otthon beígértünk egy teknőst, szóval irány a helyi Freshnapf, na teknős csak hüllő engedély és egy rövid ismertető training birtokában lehetséges, egy speciális boltban, szóval mutattunk Emmának halakat, mivel nagyon dolgozok a kritikai érvelésen, meggyőztük, halunk lesz. Namost vettünk egy kicsi akváriumot, az eladó lány elmagyarázta, hogy ennél az üzletláncnál úgy lehet halhoz jutni, hogy egy hétig otthon üresben járatod az akváriumban a vizet, aztán a hetedik napon – ahelyett hogy megpihennél - beviszel akváriumvízmintát az üzletbe, aminek ők leellenőrzik a ph értékét és ha rendben találják, viheted a halat. (De vajon melyik vízben viszed haza?????) Nyilván egy másik állatkereskedésből vesszük meg a halat, holnap reggel lesz a nagy nap, vagy ugyanitt, 7 nap múlva jövő szombaton!

És zárószóként néhány tündéri szöveg – a tücsörtükön kívül J - a legédesebb gyerekszájból:

-          Ülünk a multikulturális buszon, Emma: - Anya, ők milyen nyelven beszélnek? – Angolul, kicsi. – Én még sohase nem voltam angol. – Mi sem, kicsi. – Akkor legyünk angolok.

-          Ülünk a multikulturális buszon, Emma: (néger család szemben) – Hézusom, (spanyolos a J-nk) mi történt a bőrükkel? – Nekik sötét színú a bőrük, - Anya, menjünk hát mi is napozni.

-          Ülünk a multikulturális dugóban, Roli káromkodik, Emma: - Itt senki sem érti a telezöldet??

Gyertek grillezni, még mindig sokat gondolunk rátok, egyre jobban alakulunk,

Sok puszi,

Mi

Kedves Olvasóink!

Pontosan egy hónapja indult a kalandunk, ennek apropóján most két nagyon fontos dologgal szeretnénk kezdeni:

1. Elképesztő érzés, hogy ennyi pozitív jelzést kapunk Tőletek, hogy ennyien követtek minket, szorítotok értünk, hihetetlen erőt ad, hogy ennyien szerettek minket, köszönjük!!!
2. Másrészt, köszi, hogy ennyien olvastok minket és várjátok a következő bejegyzést, tök jó, hogy kérdezitek mindig, mikor jön a soron következő :) Na hát akkor, csapjunk bele :)

Jövő héten kezdődik a suli, meg a tanítás, az órarendem szerint heti négy nap elfoglaltságot jelent a bentlét, nyilván a felkészülés itthon történik majd. Már nagyon várjuk, hogy egy kicsit beinduljanak a szürke hétköznapok! Gondolom egy hónap múlva visszasírjuk ezt az édes pihenést.

Néhány szösszenet az elmúlt napokból:

Epping, a város ezen része ahol élünk lényegében Kína :) a lakosság 99 %-a vmilyen vágott szemű náció, a fennmaradó kis rész mi vagyunk :)

Mivel még minidg keressük a kocsit, zu Fuss megyünk, innen egy laza 40 perces séta az eastwoodi bevásárló központ, ahol a Woolworths felületen kívül csak kínai jelekkel van kiírva minden. Rengeteg zöldséges, húsárus, kifőzde ilyen-olyan nemzet eledeivel, reggel thai chi az utca közepén mindenki részvételével, balra a lassabb idősebbek, jobbra a fürge fiatalok. Hihetetlen cuccaik vannak, olyan zöldségek (vagy gyümölcsök??) amikkel még képen sem találkoztunk korábban. Nagyon odafigyelnek arra, hogy minden nap meleg ételt főzzenek rengeteg friss zöldséggel, gyümölccsel, simán lehetne tőlük tanulni ezen a téren (is). Mivel az ovi nagyon drága a szülők 6 hetes korban a nagyszülőkre hagyják a gyerekeket, míg ők dolgoznak, így 5 éves korig – a public school kezdetéig – kínaiul beszélnek a gyermekhez, aki a suliban tanulja meg az angolt. (Nagyon édes dolog, hogy mivel a nagyszülők vannak a gyerekkel, kivétel nélkül minden gyereken fordítva van a biciklis védősisak :))

Mimi már kezdi megszokni, hogy mi sem értjük, mit beszélnek a játszótéren, ’ Hi, I am Mimi’-vel indít, aztán hamar észleli, hogy felesleges törnie magát, magyarul folytatja. Életre neveli a helyzet és rájött, hogy mindig nagyon résen kell lenni, ha van szabad hely Barney kocsijában a plázában, elsőnek kell érkeznie, mert 100 kis csingicsungi van a nyomában. :)

Egyébként végtelenül kedvesek a kínaiak, buszon öten adják át a helyüket, ha felszállunk Emmával, előzékenyek és imádják Emmát, lépten nyomon megbámulják, különleges a fizimiskája a szemükben.

Hihetetlen, mennyire ugyanolyannak tűnik mindannyiuk, első napokban ismertünk meg egy tündéri kis kínai ingatlan ügynököt - Molli (17-nek néz ki, valójában sztm 45 lehet), és egy pufi kínai lány segített nekünk a Vodafone előfizetésünkben, azóta aki vékony Molli, aki pufibb, csak a Vodafone-s lány lehet.

Tök furcsa, hogy ami otthon olcsó élelmiszer az itt drága, pl. krumpli meg hagyma (4-5 dollár kilója) (Mimi úgy eszi a krumplipürét, mint a homárt otthon az IKEA basic evőeszközzel :)) A virsli vmi hihetetlen horror áron mozog, de az IKEA-ban ettünk egy jófajta tökig szójás hotdogot, Emma a „Mennyei!” jelzővel illette. (Életében nem használta még ezt a szót!)

Alapvetően itthon főzünk, igyekszünk optimalizálni a kajára költendő pénz, otthon marha sok ment el hülyeségekre, itt figyelünk , hogy minőségi meleg kaja legyen legalább egyszer egy nap. heti egy nap a KAJANAP, az utolsó ilyen napon japán kaját ettünk, majd szép sorban jön a többi is :)

Többen kérdeztétek, mi lett a német szomszédokhoz átvitt pogácsa kóstolóval: azóta is náluk van a tányérunk :)ami a korábbi mindösszesen 4 tányérból mínusz egy elég nagy veszteség volt :) Az új, ausztrál pozitív énem szerint : Gondolom két hete próbálkoznak vmilyen német különlegesség elkészítésével, hogy viszonozzák kis kedvességünket, csak a hülye élesztő sose kel meg. Az otthon hagyott magyar énem véleményét nem bírja el az ausztrál billentyűzet.

Nagy találmány a Toy Library, nagyon sokan használják, könyvek módjára lehet kikölcsönözni a játékokat, tök jó megoldás, hogy ne gyűjtsünk össze megint egy lakásra való játékot, úgyis nettó 3 óra, amíg Mimi elvan egy játékkal, így a 3-hetes kikölcsönzési határidő alatt el is feledkezik róla.  

Az adminisztrációs dolgokat viszont imádjuk: 5 klikkeléssel van adószámod!!! Ma intéztük a jogsit, ahol 5 perc várakozás után hívnak, az ügyintéző kiscsaj feje feletti monitoron megjelenik az olvasótábla – eye test öcsém!! – aztán 10 perc sikeres ügyintézés után távozol.

Ez a telefonon intézünk mindent dolog viszont agyhalál, a gáz és villany bekötésnél TELEFONBA olvassák fel a felhasználási feltételeket, lábjegyzetbe foglalt rendelkezéseket, mindez vagy Saif, vagy Jackie Chan, vagy egy igazi Ozzie intonációjával, szóhasználatával. Még a lábujjammal is azt figyelem miről beszélünk, kétszeresére nőtt a hobbit fülem, annyira hallgatok, legjobb lecsukni a szemed és elképzelni írásban, melyik szót használhatja most pontosan.

Ja és a legjobb KEEP LEFT. A manuális kocsikban ugyanaz a váltó van, mint a mieinkben, csak áttették a kormányt a túl oldalra, szal bal kézzel váltasz. A zebránál lelépéskor dunsztom sincs melyik oldalról várható vmi mozgás, én a jobb oldalamon alszom, jobb oldalon hordom a táskámat, jobb kézzel írok és jobbra kis ívben kanyarodom. Fogalmuk sincs kinek adtak ma ausztrál jogosítványt, alig várom, hogy kikerüljek a forgalomba sofőrként :)

Még mindig nagyon sokat gondolunk rátok, most már kicsit jobban alakulunk, puszik:

Mi

Sziasztok!

Eltelt a második hét is itt a világ másik felén. Kicsit enyhült a tél :) 25 fok volt ma, szuper meleg van este is már. Gondolom egy pár hét múlva visszasírjuk az éjszakai hűvös estéket :)

Szóval a legnagyobb prioritás az elmúlt időszakban a lakáskeresés volt, Őrült mizéria övezi ezt az egész folyamatot, referenciák, hosszas igazolások, hogy van rá fedezeted, stb. Eleinte a legismertebb ingatlanközvetítő portálon keresztül próbálkoztunk, 500 körülire lőttük be a heti lakbér összegét, - innen is köszönjük az ausztrál államnak, hogy finanszírozza a lakhatásunkat – az egyetem közelében terveztünk kivenni lakást. A város klasszikus ausztrál részében ún. granny house-okat lehet kivenni, lényegében sufnik a hátsókertben, szimpla ablaküveggel, és gipszkarton falakkal.

Szóval emeltünk a büdzsén – én inkább bicajjal járok egyetemre, megspórolva az igencsak drága útiköltséget – és rátaláltunk egy szuper komplexumra Eppingben, 10 percre kocsival és 25 perc bicaj útra az egyetemtől. Valódi luxus a kecó, egy 3 szobás álom, szuper KONYHÁVAL, egy hatalmas terasszal a dzsungelra, (Mimi folyamatosan azért szurkol, hogy végre előbújjon egy medve vagy egy oroszlán a fák közül – remélem nincs karmikus hatása a gyermek szavainak :)) ami körülvesz minket, kültéri és beltéri edzőterem (hiányzol Moncsi!!), medence – még egyszer köszönjük Ausztrália!!

Mivel a konyhán és a beépített szekrényeken kívül üres volt a lakás – irány az IKEA (vagy ahogy itt hívják Ájkia :) - nagyon jó árakon dolgoznak, tényleg, szuper home delivery és bevásároltunk és Roli nagy örömére :) Mimivel együtt segítettünk neki a bútorösszeszerelésben, háh!

Modern, egyszerű és elég üres a lakás, de nekünk nagyon tetszik. Az egyik legnehezebb, hogy senki nem jött el a lakásavatóra :) szóval hiányoztok, de igyekszünk barátkozni, holnap pl. pogácsát sütünk, átkopogtatunk a szomszédokhoz, hátha kialakul vmi :)

Megkaptam Rolitól az új bicajomat, ma voltam vele először az egyetemen, - kisalföldi lányként meglepetéssel tapasztaltaltam milyen dombos a környék :) a buszból kevésbé tűnt annak, hogy finoman fogalmazzak :)menetközben bevásároltam, szóval nem volt egyszerű a hazaút, de kemények vagyunk, ha beledöglök is biciklivel megyek suliba. Csak lesz nálam egy kanna víz, hogy túléljem majd a negyven fokban a hegyeket :) a testszag meg állítólag alap errefelé, szóval menni fog a vegyülés legalább könnyebben :)

Az egyetemen nagyon kedvesen fogadtak, időközben beválasztottak casual tutornak a tanszéken, kaptam 6-szor 30 undergraduate studentet, augusztus elsején kezdek. Emmának az ovija itt van a lakópark mellett, jövő héten megyünk az itt szokásos bejárásra, már az első látogatás után is alig bírtuk hazahúzni, hiányzik neki a gyermektársaság, az otthoni kis és nagy barátok, - innen is sokszpr puszilunk mindannyiotokat Mimi nevében is - sokat emlegeti a velük kapcsolatos élményeket, neki is könnyebb lesz, ha végre lesz ovi és új barátok. Amint kialakul az én heti munkabeosztásom meg a sulim, Roli is el tud kezdeni melót keresni, Mimi pedig mehet az oviba.

Várjuk már, hogy egy kicsit elkezdődjenek a szürke hétköznapok, aztán majd biztos visszasírjuk a mostani ráérős időket.

Az elmúlt napok tanulsága: otthon nem kínai kínait eszünk, a szerencsesütit nem ismerik az igazi kínaiak, életünk legfinomabb eperfagyiját együtt Manly Beachen és egy közeli játszótéren egy óriási nagymadár majdnem megette a bevásárlótáskánk tartalmát, Roli hős volt, elkergette, mi Mimivel csak sipítottunk a háttérben :)

Változatlanul sokat gondolunk rátok, alakulunk, puszik

Mimi, Kati és Roli

Kedves Olvasó!

Napokkal ezelőtt írtam Nektek, de vmit elnyomtam, szóval eltűnt az egész és nem volt már kedvem újraírni az egészet, szóval most Wordben, összefoglalva a múltkori és a mai, ami egy nem mindennapi történet.

Szóval: 28 órás út, Mimi szuperhős volt, nyekergés, sírás és hiszti nélkül lenyomta ezt a felettébb fárasztó utat, el is nyerte méltó jutalmát a Hégvarázsos rollert. Az utolsó Abu Dhabi-Sydney járaton egy magyar lány volt a stewardessünk, aki kedvességével nagyon sokban hozzájárult ahhoz, hogy kibírható legyen az út. Sajnos – Mimi nagy bánatára – fyling nanny nem volt a járaton, de az uccsó gépen kapott játékokat, annak nagyon örült.

Elveszett a csomagom, amit tegnapra hoztak vissza, a 3 órás csúszás miatt egy morcos ír úr, az egyetemi sofőr várt minket. Az Airbnb-s szállásról annyit, nagyon előnyős képek készültek róla :) A fürdőben az ablakban nincs üveg :O kint pedig tombol a tél :) esténként 5 fokkal :) fűtés nélkül :) úgyhogy vettünk hőlégfújót, azóta nonstop megy.

Ma végre turistáskodtunk meg akartunk látni végre kengurukat :) szóval indíts a Koala Park, öcsém, ilyet még nem pipáltatok :)

Átverettünk a városon, és már az eddigi benyomásunk is az volt, hogy az ausztrálok kedves, jóindulatú bolondok – tudunk vele azonosulni :) A bejáratnál egy kedves öreg ausztrál néni fogadott minket, aranyosan túlsminkelve – ahogy itt szokás – felékszerezve belehajolt a nyakamba, milyen jó illatom van, melyik parfümöt használom :) Körül néztünk a kis állatkertben, etettünk meg simogattunk kengurut, aztán kezdődtek a showműsorok. Az előírthoz képest jócskán megkésve egy másik cuki, ausztrál öreg néni jött egy kéknyelvű gyíkkal. Tündérien eldumált Emmával, felajánlotta, hogy elintézi az engedélyeket, hogy tarthassunk egy ilyet otthon :) szerinte tökéletes háziállat, könnyú ellátni, a csigákat és a banánt szereti :) Kacsintott, hogy kövessük, jön a következő műsorszám, szóval vissza a bejárathoz, ahol vmi hihetetlen lassúsággal átöltözött a néni egy koalának :) Alig bírt kijönni az irodából – ahol hasonló korú nénik-bácsik csevegtek – édesen körbejárta az összes kisgyereket, fotózkodott velük, persze a saját tempójában. Na, visszaöltözés állatgondozóba, jöttek a koalák. A vombatokhoz nem jutottunk el, nem ért oda a néni, az kicsúszott a programból :) Utolsó napirendi pont a birkanyírás volt egy tipikus, hosszú hajú, szőrős ausztrál bácsitól , akinek onnantól, hogy felállt a pöpec kis pódiumra – egy szavát sem értettük :) A végső bemutató keretében a bumeráng használatát mutatta be az úr – amit egyébként – ha jól értettük :) - arra használták, hogy levadásszák a madarakat a fákról. Tisztes távolból figyeltük a bácsit, komoly volt az aggodalmunk, hogy lekapja a bumeránggal Emmát Roli nyakából :) de le a kalappal, nagyon ügyes volt. Kifelé a parfümös néni rádkacsint :) az egész stábnak nem volt több foga 10-nél, de mégis imádtuk őket. Mindenhol máshol csődbe menne ez az egész, hogy gyogyósok mindannyian, itt hülyére keresik magukat, rengetegen kifizetik a horror belépőárakat. Mindenki hihetetlen szabadsággal él, nem törődik senkivel, azt nem nagyon értjük, hogy az echte ausztrálok miért a leglepukkantabbak, mert ahogy sétálgatunk a városban egyértelmű, hogy mindenki végtelenül nyugodt, jól öltözött, minden ház előtt minimum két kocsi áll.

Milyenek az érzések?

Pro: pont az a lazaság, jókedv, rugalmasság és kedvesség vesz körül, ami otthonról mindig is hiányzott, minden szolgáltató érted van, megoldani a problémádat, az utolsó kukás is szívesen megáll segíteni. Papagályok vannak verebek meg galambok helyett – és az ottani szopómókusok helyett :) - azt mondják – semmilyen kígyó nincs a bokorban.

Contra: Valahol az Indiai-óceán felett utolért az érzés, hogy milyen messze vagyunk otthonról, még egyelőre hiányzik nagyon az otthoni, kényelmes megszokott élet, a szeretteinkkel, a konyhámmal, az edényeimmel, a MOSOGATÓGÉPpel, de már keressük az új otthont és talán ha már nem 6 nagytáskából élünk, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy itt is egy kicsit otthonra leljünk.

A legjobb, hogy együtt vagyunk, igazi csapattá kovácsolt minket az új kihívás és ezúton is szeretném megerősíteni, amit már eddig is így gondoltunk: gyerekkel is lehetséges. Emma lépten-nyomon bizonyítja mennyire együttműködő, mennyire elfogadja a döntésünket és jön, sétál hosszasan a következő buszmegállóhoz velünk, és falja a pizzát a pizzéria előtt, amikor végre odajutunk, hogy eszünk :) (apropó, életünk legjobb pizzáját ettük a napokban, már ezért megérte eljönni :))

Sokat gondolunk rátok, alakulunk, puszi :)

Mi

Kedves Olvasó!

Először is szeretnénk leszögezni a tényt, csapnivaló levélírók vagyunk - azt hiszem ezt Rolcsi nevében is írhatom :o

Ellenben sok kedves barát és ismerős jelezte, hogy szeretne látni minket és Emmát és annak a nagy kalandnak az állomásait, amely most előttünk áll. Ezen felbuzdulva arra jutottunk, hogy készítünk egy felületet, ahova fel tudjuk tölteni a képeket/videókat - részletes leírást nem mernék ígérni - és így kicsit útitarsaink lesztek ezen az ezidáig ismeretlen úton.

2 nap és felszáll a repülő és kezdetét veszi egy régóta dédelgetett álom, amiért olyan sokat dolgoztunk. A lényeg: három európai díjazott közül egyedüli magyarként elnyertem az ausztrál állam ösztöndíját egy kétéves kutatói mesterprogramra, (magyar jelölt utoljára 2007-ben került kiválasztásra). Felocsúdva az úristenténylegsikerült érzésből kezdetét vette a számolgatás és a pro-contra lista írás. A végeredmény: ez egy visszautasíthatatlan ajánlatnak bizonyult, így felvettük a harcot a kiutazáshoz szükséges magyar adminsztráció igencsak rögös buktatóival és lassan a finisbe érünk a készülődéssel. Ugyan szentül hiszem, hogy egy 26 órás repülőútra, 10 órás időeltolódásra és télbe érkezésre egy örökmozgó kislánnyal meg 90 kg cuccal aligha lehet felkészülni :§ De alig várjuk, hogy végre felszálljon a gép és ott legyünk; és kezdetét vegye - feltehetően - életünk kalandja!

Ezúton is szeretnénk megköszönni a sok bátorító, támogató baráti búcsút, nagy melegséggel töltötte el mindannyiunk szívét a sok kedves szó és gesztus. Nagy öröm látni és érzeni, hogy ennyien szerettek minket és kíváncsiak vagytok életünk alakulására.

Ígérjük nemsokára jelentkezünk!

Mimi, Kati és Roli