ozzie

Indulás előtt

2016. június 28. - pethokk

Kedves Olvasó!

Először is szeretnénk leszögezni a tényt, csapnivaló levélírók vagyunk - azt hiszem ezt Rolcsi nevében is írhatom :o

Ellenben sok kedves barát és ismerős jelezte, hogy szeretne látni minket és Emmát és annak a nagy kalandnak az állomásait, amely most előttünk áll. Ezen felbuzdulva arra jutottunk, hogy készítünk egy felületet, ahova fel tudjuk tölteni a képeket/videókat - részletes leírást nem mernék ígérni - és így kicsit útitarsaink lesztek ezen az ezidáig ismeretlen úton.

2 nap és felszáll a repülő és kezdetét veszi egy régóta dédelgetett álom, amiért olyan sokat dolgoztunk. A lényeg: három európai díjazott közül egyedüli magyarként elnyertem az ausztrál állam ösztöndíját egy kétéves kutatói mesterprogramra, (magyar jelölt utoljára 2007-ben került kiválasztásra). Felocsúdva az úristenténylegsikerült érzésből kezdetét vette a számolgatás és a pro-contra lista írás. A végeredmény: ez egy visszautasíthatatlan ajánlatnak bizonyult, így felvettük a harcot a kiutazáshoz szükséges magyar adminsztráció igencsak rögös buktatóival és lassan a finisbe érünk a készülődéssel. Ugyan szentül hiszem, hogy egy 26 órás repülőútra, 10 órás időeltolódásra és télbe érkezésre egy örökmozgó kislánnyal meg 90 kg cuccal aligha lehet felkészülni :§ De alig várjuk, hogy végre felszálljon a gép és ott legyünk; és kezdetét vegye - feltehetően - életünk kalandja!

Ezúton is szeretnénk megköszönni a sok bátorító, támogató baráti búcsút, nagy melegséggel töltötte el mindannyiunk szívét a sok kedves szó és gesztus. Nagy öröm látni és érzeni, hogy ennyien szerettek minket és kíváncsiak vagytok életünk alakulására.

Ígérjük nemsokára jelentkezünk!

Mimi, Kati és Roli

A bejegyzés trackback címe:

https://ozzie.blog.hu/api/trackback/id/tr298853028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2016.06.29. 09:15:00

Szuper! Ez a megoldás tényleg jobb, mint a 'közösségi portálon' való üzengetés! Ooops, 26 órás repülő. Nagyon nem hangzik jól :(