Kedves Olvasó!
Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott a következő bejegyzés, de valami elképesztő módon el voltam havazva az elmúlt időben. Mától két hét tavaszi szünet (tudom, tudom, mivaaan??), szóval most megragadva az alkalmat, igyekszem teljesíteni más kötelezettségeimet is.
Menedzselni a tutoringot, órákra felkészülést, dolgozat javítást és mellette a saját esszéimet, quizeimet, olvasnivalóimat, felettébb nagy kihívás, de minden percét élvezem, és ezt az utóbbit is szeretném hangsúlyozni. Szedem a világ összes jódját, vitaminját, edzek keményen, hogy bágyadt agyműködésem a régi fordulatszámra váltson, ezer éve nem volt előttem egyszerre ennyi kihívás, igyekszem minden percét kiélvezni.
A legfurább az egyetemen nekem még mindig ez a nemköszönés, diákok bejönnek, leülnek, a végén kimennek, mindenféle fejbólintás nélkül. Na, mivel én fura európai módjára nem hagyok fel a köszöngetéssel nekik, rájöttek, jobb, ha szabadulnak, így már eljutottunk a mosolyogva ránézek erre a fura csajra kifelé menetig, szóval rendesek, hogy igyekeznek. (És, most már tényleg elhiszem, hogy Roryt csak úgy simán Rorynak hívták a Yale-en :), itt mindenki módfelett szereti, ha becenevén fut az egyetemi adminisztrációban.)
Az akadémiai ausztrálomat nagy erőkkel polírozom, fogalmam sincs mikor lehet ezzel kapcsolatban elérni a maximumot, jelenleg úgy vélem, soha nem ér a végére az ember nemcsak egy idegen nyelvvel, de még az anyanyelvével sem.
Itthon a konstans elfoglaltságom és a studyban töltött hosszú óráim úgy szereposztást eredményeztek, Emma először már Rolit nyaggatja kis nyűgjeivel, második helyre csúsztam a listán. (Azt még nem tudom eldönteni, ez jó hír-e, de tagadhatatlanul vannak előnyei, ugye anyuka barátnők? :)) Ha nagyon hiányzom már Miminek, beül hozzám egy kicsit, megölelget, a szabad óráimat meg együtt, kirándulással töltjük.
Egyébként szupppper cuki csapat lett a két Pethőből, jönnek-mennek mindenfelé együtt, óriásiakat játszótereznek, (hihetlen mennyi és milyen klassz felszereltségű itt mindegyik), nagyon sok kis és nagyobb barátot szereztek a túrák alkalmával, uszodáznak esténként, nagyon jót tesz nekik, hogy ennyit vannak együtt, merőben új, mélyebb, bizalmasabb viszonyba kerültek egymással. Én meg magamban mosolygok, hogy Mimi hogy próbálja meg kijátszani Roli spártai módszereit azzal az édesen csillogó huncutsággal a szemében.
Viszont szuper közös esti programunk van, felkapjuk a gyermeket pihenőszékestől és irány az edzőterem, míg mi Rolival futunk Mimi vmelyik agyhalott lóterhességes videojátékkal játszik (tudom, tudom, önző, rossz szülő vagyunk, majd nagykorában leverheti rajtunk) de ez a legjobb záróakkordja a napnak. Azt mondjuk nem mondanám, hogy a többi edzőtárs annyira szívleli, hogy míg ők izzadnak, Mimi nyomja magába a vacsi utáni nasit a szemük láttára, de ez van. (Lábjegyzet: senkinek nincs edzőcipője, ruháról nem is beszélve, öltönygatya, makkos cipő, így sportolnak Jackie Chanék.)
Új korszakba lépett Mimi is, nyilván minden eddigi kornak meg volt a szépsége, de ez a dumálós korszak, ez eddig a legjobb. Egész nap mondja, mint a Kossuth rádió, és a legjobb, hogy most már mindent értünk is abból, amiról szó van. Sokat járunk könyvtárba, imádja, ha olvasunk neki és használja is az innen szerzett tudást (Jeronimoval a kisegérrel egy óriási kórházban kalandozunk, azóta Roli a „hűtősegéd” az operációnál), de vannak örök, visszatérő kifejezések, amikért meg kell zabálni, úgy mint a faszari park és a májki (Mike) cipő :). A multikulturális közeghez nagyon jól hozzászokott, tökéletesen érti, hogy itt nem nagyon beszélnek magyarul, így lehet véleményt nyilvánítani hangosan is; vagy a minap a parton kiabált a sirályokkal, hogy „hess innen”, mivel egyik madár sem mozdult, egyszerűen úgy konstatálta a helyzetet, hogy „ő sem ért magyarul”.
Nagyban javította a komfortérzetét, hogy elérhető a Dínóvonat a youtube-on magyarul (nem tudom, kinek köszönhető, de innen is csókoltatjuk), szóval azóta csak fosszíliákat meg kövületeket lehet gyűjteni a homokban.
Ha éhes, kristálytisztán emlékszik az itt nem pótolható otthoni ízekre, nagyokat nyelve emlegeti a túró rudit, a gesztenyepürét vagy a piskótatallért. (Fogalmuk sincs az ausztráloknak miből maradnak ki.)
Minden alkalommal, ha indulunk a partra előadja a sohavégetnemérő „Nyaralni megyünk” dalt, a partot imádja, homokozik, nézelődik, teljesen lenyűgözi a látvány. És tényleg, az valami elképesztő, mindent megér az a gyönyörű part, az óceán, az a hihetetlen távolság. Amikor csak tudunk megyünk, hogy kiélvezzük, fantasztikus energiákat ad az a hely.
Még mindig sokat gondolunk rátok, és nagyon örülünk, ha otthoniakkal tudunk dumálni egy kicsit,
Siessetek vendégségbe, nagyon várunk titeket!
Mi