Kedves Olvasó!

Eltelt az első év. Ez most már hivatalos. És mennyi minden történt azóta. Azért az eleje nem volt egyszerű, 365 nap elteltével is kristály tisztán emlékszem arra a vegyes érzésre, ahogy Rolival összenéztünk, amikor megérkeztünk az Airbnb szállásra, ahol 5 fok volt, bezzeg fürdőablak nem. És volt még jó pár ilyen, szavakkal le nem írható, jelentőségteljes egymásra nézés. Mondjuk, amikor 2 hétre rá Emma ovis jelentkezésénél a szükséges formanyomtatványom három személyt kellett volna megjelölni a „Vészhelyzet esetén értesítendő” rovatba és mi csak egymást tudtuk megjelölni. Amikor aláírtuk a lakásbérleti szerződést a gyönyörűséges új helyen és először maradtunk egyedül a tök üres lakásban. Vagy mikor a heteken keresztül tartó városban gyaloglás után, VÉGRE kocsival jött haza Rolcsi, mi a kapubejáró előtt vártuk, beszálltunk és végre kocsival gurultuk át a rámpán a teremgarázsba. Vagy mikor Mimit először hagytam az oviban, 3 szót tudott, és búcsúzóul integetett nekem egy mindent elmondó könnycseppel a szemében.

De minden a vártnál sokkal jobban alakult. Dolgozni kezdtünk, új és páratlan kihívásokkal találtuk szembe magunkat, ami új időszámítást hozott az életünkbe, amire nagyon is szükségünk volt. Megszerettünk sok embert és talán most már elmondhatjuk, hogy vannak, akik mindig szívesen töltenek velünk időt.

Szóval az első év hivatalosan is véget ért. Én is megkaptam a második félév eredményeit, amik tényleg nagyon szép százalékokat hoztak. És befejeztem az év végi maratoni javítási 12 napot is. Sajnos a javítás közepette nem sok időm jutott a családra, ha Emmával voltunk együtt otthon, minden mondta többnyire úgy indult, hogy „Ezt most miért kellett?”, sok-sok „ne csináld már légyszi”-vel tűzdelve. Szóval az első dolgom az volt, hogy megfogtam a gyereket és ott pusziltam ahol értem, illetve – minden fenntartásom ellenére – megkapja az első hercegnő ruháját, koronával, kesztyűvel, varázspálcával. (Viszont, nagy siker a témában, hogy rábeszéltük Emmát, hogy a novemberi szülinapi barbecue bulija a szuperhősök témakörére épüljön, szóval készüljetek, Zsófi, Tibi, beöltözős party lesz �)

Illetve újdonság, hogy Emma mégis elkezdi a sulit január végén. Belelátva az ausztrál ovisok életébe, háááát, mit ne mondjak, rá kellett jönnünk, hogy mi konvencionális nevelési elveket vallunk. Ehhez azért elég messzire el kellett jönnünk. El sem tudom mondani, hányszor gondolok meleg szívvel Éva nénire, Andi nénire vagy Melinda nénire, tisztán él bennem a kép, ahogy a patentül felöltözött gyerekek kettes sorban érkeztek az udvarra. Hogy Emma szavaival éljek, "ez itt egy állatkert" benyomását kelti, ahogy megérkezek Mimiért a preschoolba. Nyilván, ahogy az itteni alapelv hirdeti, a gyerekek szuper gondtalanok, mi mégis a szabályokban és a szabálykövető gyerekekben hiszünk. Szóval szembesülve a céltalanul az udvaron rohangáló napi programot az oviban, úgy döntöttünk, hogy keresünk valami komolyabb elfoglaltságot jelentő programot Miminek, akire igenis rossz hatással van ez a következmények nélküli hozzáállás. Nagyon hamar felismerte, hogy bármit is csinál az oviban, az nem von maga után semmi negatív – vagy pozitív – dolgot, így csinálhat, amit akar. Alapvetően ő azért egy elég zsivány gyerek, keresi a bajt, amit itt meg is talál. Mi meg úgy látjuk, jobb elébe menni, nehogymán elkanászodjon.

Legyen nagyon klassz nyaratok,

Millió puszi,

Mi