ozzie

PS

2017. október 26. - pethokk

Apák napi ajándék az oviban ez van, ha a gyerek magyar akcentussal beszél ausztrál angolul a bangladeshi és ázsiai gondozó néniknek az oviban. Játszuk le! Emma, what is Daddys name? Roland. How old is he? - ????, - What is his hobby? Playing with cars.

Így lett Roliból 19 éves apuka, Katalin, aki szabad idejében zsugázik.

 

kep11.jpg

Míg Roli távol van, is csak Rá gondolunk :Ö

 

kep12.jpg

Visszatértünk II.

Kedves Olvasó!

 

Húúú, tudom, most nagyon megcsúsztunk. Asszem utoljára az érkezésünk évfordulójára írtam csak pár sort. De köszi az érdeklődést mindenkinek, visszatértünk.

 

Hát bedarát a rendszer minket itt is. Utolértek a hétköznapok, csak kapkodjuk a fejünket, annyi mindet csinálunk most egyszerre. Roli heti 5-6 nap dolgozik. Kapott munkaidőkedvezményt, szóval kedden és pénteken angolt tanul, és érzi a fejlődést!!! Sőt ÉN is érzem!!! Emma is beszállt a szótanulásba, mindig leellenőrzi Roli szótár füzetét, aztán illegetve a fejét megjegyzi, hogy jó sok oldal üres még. Közben Mimi változatlanul heti 3 napon preschoolban van, szóval a hét többi napján igyekszem behozni azt az időt, amit munkával kellett volna töltenem. Meleg váltásban cserélünk Rolival, akinek kevesebb a dolga, az van Mimivel. Ez egy őrült körforgás. Amiben el is fáradtunk rendesen. De november végén végre egy hét szabi, utazunk is még messzebbre, hogy feltöltődjünk, mert az igencsak ránkfér már.

 

Azért van ami nem változott. Hiába lett sok ázsiai ismerősünk, változatlanul nem ismerem meg őket. De ezzel Mimi is így van. Múltkor elmesélte, hogy ő sem ismeri meg az oviban a kis ázsiai barátnőjét. Mindig többen futnak felé az udvaron, jól megnézi a ruháját és hallgat a nevére, akkor öleli csak meg. Teljesen beépült a közegbe. Most a kaki-puki időszakát éli, nem tudom, hány éves lesz, mikor végre már nem lesz annyira érdekes ez a két szó. De hamar összerakta hogy lehet kijátszani az otthoni rendszert, ahol van következménye, ha ezeket a kelletténél többet használja. Megtanulta mandarinul. El nem tudtam képzelni miről beszél vigyorogva. Aztán rájöttem. Most már ezt is tudjuk mandarinul, nem csak a rizst meg a kacsát.

A kutya az új őrület a telepen. Minden ázsiainak van itt a környéken. Nem is egy, hanem három-négy. Szerintem ez a luxus egy felsőbb foka. Az a vicces, hogy mindegyikük nevelni akarja. Igy a csendes, dzsungeli kilátást rendszeresen megtöri egy aggresszív, akcentusos SIT a közelből. A jó az, hogy egyébként ők félnek a kutyáktól az ázsiai nők Rolitól is. Az a jó itt Eppingben, hogy mindig van min mosolyogni, sose unatkozni ilyen szomszédokkal

Jövő januárban kezdődik Emmának az iskola. Voltunk információs délelőttökön, és most már biztos, egyedüli fehér lesz az évfolyamon. Piros csoportba került. (A többiek mindannyian a sárga bizonyos árnyalatait kapták. Csak viccelek) (Azon mosolyogtunk Rolival, lehet, hogy a piros sem véletlen)

Időközben elkezdődött illetve majdnem befejeződött a második év, ami egy szakdolgozat készítéséről szól. Nagyon sok kutatási készséget fejlesztő programon vettem részt. (Ennek eredményeként, ELSŐRE megtalálom a lisztet a konyhapulton :Ö) Viccet félretéve, nagy hangsúlyt fektetnek sok olyan készség fejlesztésére, ami igazán az életre nevel. (Istenem, milyen jól jöttek volna ezek au ELTE-n) Hogy kezeld a sztresszt? Hogy legyél sikeres? Hogy vezess jó határidő naplót? Hogy egyeztesd össze a munkát a sulival? Hogy prezentálj egy projektet? Nyilván, így 35 felé közeledve, már van némi véleményem vagy módszerem ezekre, de milyen jó lett volna, csak úgy készen kapni ezeket a tippeket, ahelyett, hogy a saját káromon, idegeimen, időmben silabizáltam ki a saját módszereimet.

Voltunk életünk első ausztrál hercegnős szülinapján is. Nyilván Mimi kis pakisztáni barátnője révén. Az élményből merítve készülünk az övére, ahol superhero girls lesz a téma. Mimi lesz supergirl, én wonderwoman akartam lenni , de ahogy Emma megjegyezte, neki nincs férje. Szóval Batgirl és Batman leszünk. Csak éljük túl azt a délutánt.

 Azt nem is tudom, tudjátok-e. Április 28-ról június 15-ig meghosszabbították a szerződésemet, szóval június 18-án indul haza a repülő. Szingapúron keresztül érkezünk.

Vigyázzatok magatokra,

Puszilunk mindenkit

 

PS: 

Apák napi ajándék az oviban ez van, ha a gyerek magyarul akcentussal beszél ausztrál angolul a bangladeshi és ázsiai gondozó n

Az első éves jelentés

Kedves Olvasó!

 

Eltelt az első év. Ez most már hivatalos. És mennyi minden történt azóta. Azért az eleje nem volt egyszerű, 365 nap elteltével is kristály tisztán emlékszem arra a vegyes érzésre, ahogy Rolival összenéztünk, amikor megérkeztünk az Airbnb szállásra, ahol 5 fok volt, bezzeg fürdőablak nem. És volt még jó pár ilyen, szavakkal le nem írható, jelentőségteljes egymásra nézés. Mondjuk, amikor 2 hétre rá Emma ovis jelentkezésénél a szükséges formanyomtatványom három személyt kellett volna megjelölni a „Vészhelyzet esetén értesítendő” rovatba és mi csak egymást tudtuk megjelölni. Amikor aláírtuk a lakásbérleti szerződést a gyönyörűséges új helyen és először maradtunk egyedül a tök üres lakásban. Vagy mikor a heteken keresztül tartó városban gyaloglás után, VÉGRE kocsival jött haza Rolcsi, mi a kapubejáró előtt vártuk, beszálltunk és végre kocsival gurultuk át a rámpán a teremgarázsba. Vagy mikor Mimit először hagytam az oviban, 3 szót tudott, és búcsúzóul integetett nekem egy mindent elmondó könnycseppel a szemében.

De minden a vártnál sokkal jobban alakult. Dolgozni kezdtünk, új és páratlan kihívásokkal találtuk szembe magunkat, ami új időszámítást hozott az életünkbe, amire nagyon is szükségünk volt. Megszerettünk sok embert és talán most már elmondhatjuk, hogy vannak, akik mindig szívesen töltenek velünk időt.

Szóval az első év hivatalosan is véget ért. Én is megkaptam a második félév eredményeit, amik tényleg nagyon szép százalékokat hoztak. És befejeztem az év végi maratoni javítási 12 napot is. Sajnos a javítás közepette nem sok időm jutott a családra, ha Emmával voltunk együtt otthon, minden mondta többnyire úgy indult, hogy „Ezt most miért kellett?”, sok-sok „ne csináld már légyszi”-vel tűzdelve. Szóval az első dolgom az volt, hogy megfogtam a gyereket és ott pusziltam ahol értem, illetve – minden fenntartásom ellenére – megkapja az első hercegnő ruháját, koronával, kesztyűvel, varázspálcával. (Viszont, nagy siker a témában, hogy rábeszéltük Emmát, hogy a novemberi szülinapi barbecue bulija a szuperhősök témakörére épüljön, szóval készüljetek, Zsófi, Tibi, beöltözős party lesz �)

Illetve újdonság, hogy Emma mégis elkezdi a sulit január végén. Belelátva az ausztrál ovisok életébe, háááát, mit ne mondjak, rá kellett jönnünk, hogy mi konvencionális nevelési elveket vallunk. Ehhez azért elég messzire el kellett jönnünk. El sem tudom mondani, hányszor gondolok meleg szívvel Éva nénire, Andi nénire vagy Melinda nénire, tisztán él bennem a kép, ahogy a patentül felöltözött gyerekek kettes sorban érkeztek az udvarra. Hogy Emma szavaival éljek, "ez itt egy állatkert" benyomását kelti, ahogy megérkezek Mimiért a preschoolba. Nyilván, ahogy az itteni alapelv hirdeti, a gyerekek szuper gondtalanok, mi mégis a szabályokban és a szabálykövető gyerekekben hiszünk. Szóval szembesülve a céltalanul az udvaron rohangáló napi programot az oviban, úgy döntöttünk, hogy keresünk valami komolyabb elfoglaltságot jelentő programot Miminek, akire igenis rossz hatással van ez a következmények nélküli hozzáállás. Nagyon hamar felismerte, hogy bármit is csinál az oviban, az nem von maga után semmi negatív – vagy pozitív – dolgot, így csinálhat, amit akar. Alapvetően ő azért egy elég zsivány gyerek, keresi a bajt, amit itt meg is talál. Mi meg úgy látjuk, jobb elébe menni, nehogymán elkanászodjon.

Legyen nagyon klassz nyaratok,

Millió puszi,

Mi

A júniusi tél kezdetén...

Szevasztok!

 

Beköszöntött a tél június elején, kabátban, sapkában, téli bakancsban a könyvtárban dideregve írom e sorokat. Szeretném leszögezni, hogy otthon hagyni az összes téli cuccot, HISZEN AUSZTRÁLIÁBA JÖVÜNK, rossz ötlet volt. Most mindenkinek új téli ruhája és cipője van. Hála an újkori éghajlat változásnak tavaly volt az eddigi leghidegebb tél Sydney-ben, most hasonló elébe nézünk most is. A legrosszabb az, hogy mindenhol hideg van, a lakás falai és ablakai annyira jelentéktelenek, hogy olyan mintha kint ülnék a teraszon és ott járatnám a hőlégfúvót. Az egyetemen nonstop jön a 15 fokos levegő a légkondiból, szóval sapka, kabát, így vészeljük át a telet ezen a távoli kontinensen.

A szemeszter a jövő héten véget ér. Már most hiányoznak az óráim. A következő héttől kezdődik a 20,000 szavas dolgozatom összeállítása, amit jövő áprilisban kell benyújtanom elbírálásra. Időközben a tanszék átköltözött a legmodernebb épületbe, ahol mi kutató hallgatók is kaptunk ún. hotdeskeket (ami a 15 fokos benti hőmérsékletet figyelembe véve, igencsak megtévesztő elnevezés). Nagyon klassz a társaság, áthelyeztem a könyvtárból én is ide a székhelyemet. Nagyterű irodaként funkcionál most a tanszék, így mindig akad egy pár ismerős arc, aki kedves szavakkal köszönt a nap folyamán.

A multinacionális közeg elképesztő hatással van rám még mindig. A könyvtárban egy lefátyolozott lány – vagy asszony, csak a szeme látszik, így nehéz kikövetkeztetni a korát – ül mellettem többnyire. Az óráimon is mindenféle náció megjelenik. A napokban kell összeraknunk egy fiktív kibertámadás tervét a kiberbiztonság óra keretében. A csapatban egy indiai IT-s lány, egy bolgár-orosz lány és egy kenyai IT-s fiú van. Majjjenka lett a nevünk, szuahéliül ez azt jelenti, romlott angyal. A néger srác otthon egy rezervátum kerítése mellett lakik, a családi fotóalbum tele van oroszlántámadásos képekkel, tökéletes családi haditerv van az elkóboroló oroszlánok kiiktatására. (Állati unalmas a mi családi albumunk otthon.) Az ázsiai környezet még mindig sokkol. A minap az ázsiai sofőr 10 percet állt a körforgalom előtt, fogalma sem volt, kinek van elsőbbsége. De legjobbak az ázsiai reklámok, amiket fellök a Facebook. A világ szelfiének gyanítom a legnagyobb százalékát neki köszönhetik, mindenki a telefonján lóg és szelfizik. Mindenhol, a buszon, a sorban állva az étkezdénél, vezetés közben. El nem tudom képzelni, kinek küldik ezt a rengeteg önarcképet . Illetve, inkább az hihetetlen, kit érdekel ennyi szelfi küldemény. De a kajájuk az verhetetlen! És nagyon fog hiányozni, hogy nem tudunk csak úgy beugrani szusizni meg tuttifincsi kínai töltött bunokat enni, amiből egyébként egy komplett gyorsétkezde üzemel lent, a városközpontban.

Időközben lett egy angol nyelvi tutorom, Muriel, az angol tanszékről. Kéthetente tanulunk együtt, nunansznyi dolgokat elemezgetünk az angol nyelvtan és stilisztika rejtelmeiből, bízva abban, hogy az ördög a részletekben rejlik. Muriel igazi jelenség, egy középkorú brit hölgy, mindig gyöngysorban, tökéletes rúzzsal és intonációval, akinek elképesztő milyen REND van a tolltartójában. Minden percét élvezem a közös munkának, nagyon sokat tanultam tőle.

Roliék hatalmas beruházáson dolgoznak a Centralban, két toronyépület, amit majd még kettő – még jelenleg épülőben lévő – követ az év hátralévő részében. Nagyon sokat dolgozik, mégis mindenben segít, hogy én estig az egyetemen lehessek. A két Pethő igazi harmóniában tölti ezeket az estéket együtt. A kedvenc részem ennek az idillnek, amikor Roli – felidézi az iskolai logopédiai foglalkozásokat – és gyakorol Mimivel. Úgy nagyjából minden második mássalhangzóval néminemű probléma van, - már Miminek - szóval nagyon ráfér a fejlődés ezen a szinten. Szóval megy a „sisisi szeretem a szusit” a kádban, a kocsiban, a hintán, de pörögnek a még tökéletlen „r”-ek öltözködés közben is. És ami a legcukibb, ahogy a nagyobbik Pethő a nagy kopasz fejével igyekszik begumizni Mimi nődögélő fürtjeit. Hát, arra nincsenek szavak. ♥

 

Az én kedvenc buszos szelfim, Mimi Sky a Paw Patrolból - ezzel a maszkos pulcsival riogatja a sofibát meg az utasokat. 18518598_1172587076184657_174603631_n.jpg

Hála egy nagyon kedves magyar ismerősünknek, aki elvállalta Mimi felügyeletét egy estére, volt alkalmunk elmenni a Tankcsapda első Sydney-ben tartott koncertjére is. Hát az akkora élmény volt kérem szépen. Már majdnem elfelejtettük, miért olyan jó koncertre járni és kettesben lenni. Na jó, még olyan 200-an voltak rajtunk kívül, de nagyon belsőséges hangulatú, fergeteges bulit nyomtak a srácok. Megfeszült a magyar Rock and Roll rugója.

Augusztusra várjuk az új vendégeket, aztán novemberre és decemberre. Már csak pár hónap és jönnek is, röpül az idő itt is.

Hát, így vagyunk mi mostanában. Nálatok mizu?

Mi

2017 ősz

Kedves Olvasó!

 

Tudom, ezer éve, picit besűrűsödtek a hétköznapok, mondhatnám, hogy mi is behavazódtunk... de most igyekszem összefoglalni az elmúlt hetek történéseit.

Szóval, február 27-én beköszöntött az új időszámítás, Miminek elkezdődött az iskola-előkészítő, nekem pedig az egyetem. Boncolgassuk a dolgokat is ebben a sorrendben.

A preschool az egyetem közelében, egy gyönyörű dzsungelben van, igazi gyöngyszem a város szívében. Tekintettel arra, hogy itt a busz-menetrendet csak fakultatíve tartják be a sofőrök, a kocsi Rolinál, szóval mi Mimivel buszozunk. Nagyon sok kedvességel jár az utunk; ismerős arcokkal döcögünk minden reggel; ha valaki megkezd egy kekszet, Mimit is megkínálják; ha esik az eső a megállóban, fölénk is tart valaki mindig egy ernyőt, hogy ne ázzunk annyira az esőkabátunkban. Már vannak ismerős sofőreink, hihetetlen mennyire sokat jelent, hogy reggel mindenki köszönéssel fogad, mikor a buszra lépünk, mindig akad egy-egy vicces beszólás, amitől derűsen indul a nap. A minap épp a buszra vártunk Emmával – akinek finoman szólva sem erőssége a várakozás – amikor nagysokára megérkezett a busz. Az ismerős sofibá meglát minket, kicsapja az ajtót és szabadkozik, hogy reméli, nem várunk régóta, ha tudta volna, hogy itt vagyunk, már jött volna hamarabb. Aztán ahogy leszállunk a preschool közelében, minden szerdán reggel jön az őrült fűnyíró kocsis bácsi. Hát nem túlzok, ha azt mondom, negyvennel száguldva nyírja a füvet a parkban; az arrajárók pánikszerűen ugranak el az útjából, ez is csak itt lehetséges.

Nagyon szerető közegben van Mimi napközben, 30 kisgyerekre jut 2 tanító néni, még mindig csak szokjuk az itteni szabadelvű nevelést, Emma is elképedve meséli az újdonságokat, aztán nyilván vigyorogva megy engedélyezetten zsiványkodni. Nemrégiben azzal fogadott, hogy képzeljem el, levette mindenki – a tanító nénik is - a cipőt, zoknit, és együtt ugráltak a pocsolyákban az udvaron. Másnap sorba állították a gyerekeket, aztán slaggal locsolták őket az indián nyárban.

Felvettük ideiglenesen új szokásokat is. Sosem volt részem az élményben, hogy az üvöltő gyermekemet fejtsék le rólam, mikor épp búcsúzkodunk reggel. Hát négyszer sikerült ezt is átélni ezen a távoli szigeten. Történt ugyanis, hogy Mimi megfigyelte, hogy a többi gyerek így búcsúzik a szüleitől, így gondolta ő is kipróbálja. Hosszasan kérdeztem tőle, mi a baj; nem adott konkrét választ. Aztán az ötödik reggelen a buszon ülve kibökte, hogy látja, hogy itt ez a szokás, de – ha nem bánom – nem csinálná tovább ezt a reggeli macerát, mert őt ez „fárasztja nagyon”. Azóta arról beszélgetünk hosszasan, hogy inkább arra figyeljen, ne csálén vegye fel a cipőjét, semhogy mások hülye szokásait vizslatja.

Nagyon jó látni, hogy Emma milyen ügyesen beilleszkedett, hihetetlen gyorsasággal felszedte az angolt és nagyon magabiztosan is használja. Ha indulunk haza, szép sorban állnak a kis barátok, hogy megöleljék búcsúzóul. Elmondhatatlanul büszkék vagyunk rá, hogy ilyen szépen helyt állt ebben az új helyzetben.

Nekem négy tárgyam van ebben az utolsó elméleti félévben. Az első, és legjobb a Stratégiai Koncepciók nevet viseli. Alapvetően háborús stratégiákon keresztül ismerjük meg a jó stratégia alapelemeit, sok szituációs feladattal, és egy rendkívül lelkes brit tanár segítségével. Jövő hétre lesz meg az első esszém kritikája; sok munkám van benne, nagyon értékelnék pár jó szót az értékelésben.

A második tanszéki tárgyam a Kiberbiztonság néven fut. Hát, sajnos olyan 8 szemeszterrel ezelőtt már átvettek mindent, amit tudok a témáról, szóval titkosítunk, hackelunk, tanulás címszó alatt. Magyarul el sem tudom mondani, miről tanulunk, ezeket a kifejezéseket sosem használtam még angolul. Ja, és a fő poén, hogy ez mesterszakos informatikusok tárgya; nagy szerencsémre mellém ült egy helyi titkosszolgálati kolléga, aki nagyon sokat segít. (és szereti a csokit, amivel honorálom a segítségét)

Amitől a legjobban féltem az a filozófia. Két téma közöl lehetett választani, feminizmus vagy egy geofilozógiai tárgy. (Ez a szó is új a repertoáromban.) Mivel őrült nőből van itthon elég – ugyan azért megnézném az emancipált, egyedi ruhás ozzie feministát, csak úgy puszta kíváncsiságból, a második mellett döntöttem. Szóval, mint kiderült a holocén kor véget ért, és új szerepeket oszt az antropocén kor, ami egy új geológiai paradigma és éra is egyben. Na ezt boncolgatjuk az elképzelhető összes tudományág perspektívájából. Szerencsére sikerült egy minicsoportba kerülnöm, így testközelből élvezem a Bong bolygót. Mivel a campus átellenes részéből loholva, többnyire későn érkezem, sosem érek oda a szeminárium előtti módosítók szétosztására (muszáj, hogy szedjenek valamit ezek az arcok!!). Eleinte csak döbbent csendben figyeltek a hihetetlen magasságú beszélgetéseket; aztán rájöttem, hogy csodálom ezeket az embereket; a gondolataik csírája sem fordulna meg a fejemben (még magyarul sem), a szeminárium vezető pedig egy aki azért mondott le a húsról, meg minden földi jóról, és lett vegán, mert így tovább szinten tartható az a labilis – egyelőre még nem katasztrofális helyzet, amit az emberiség önző haszonhajkurászása vezetett. Milyen jó, hogy léteznek ilyen emberek is.

A negyedik tárgyam a kutatásmódszertan egyik alappilléreként számon tartott kutatási paradigmák megismeréséről szól. Szerintem ennyi bőven elég erről.

A tavalyi 4 csoport helyett most 6 osztályban tanársegédeskedek (ha van ilyen szó). Kriminológia a tantárgy, és 180 diákom van. A tantárgyat vezető professzor szuper-lelkes, és elkötelezett; nagyon tetszik a módszer, ahogy igyekszik megértetni a kriminológia lényegét a hallgatókkal.

Személy szerint nagyon élvezem, hogy ennyi fiatal között vagyok egész nap, érezhetném magam nagyon öregnek is, de kifejezetten jó hatással van rám ez a közeg. Azért vicces, hogy mikor kinyitom a könyvtárban a dobozos kólámat, mindenki azt hiszi, hogy sört nyitok.

A diákok nagyon vegyesek, most már hozzászoktam, hogy a fekete fiú és az echte ausztrál szörfös lány között egy lefátyolozott lány ül, akinek csak a szeme látszik. Ja, és kinek a csoportjába jár iker-ázsiai fiútestvérpár? Nyilván… nagy vagyok úgyis a megkülönböztetésben. Nemhogy a frizurájuk, meg a telefonjuk, de még az övük és a cipőfűzőjük is ugyanolya. És mintha egyszerre fordítanák a fejüket is.

A legjobbat a végére hagytam, meglátogatott az én legrégebbi legeslegjobb barátnőm. Nagyon sokat adott lelkileg mindannyiunknak a jelenléte, tök jó volt a hosszú napunk végén ledögleni a nagymackókra és beszélgetni, végre személyesen. Nagyjából a második reggelre tökéletesen beépült a családba, szuperül kezelte Emma intenzív jelentétét is. Azóta is Anita szobája a vendégszoba. Nagyon szerettük, hogy itt voltál.

Most még egy hét őszi szünet, amikor nem tanítok és órám sincs, így végre van időm írni az esszéimet, behozni az elmaradt dolgokat. Aztán jön az utolsó 6 hét a félévből és a végén a megajavítás 2 hete. Már most előre sajnálom, ha véget ér. Hosszúak a napok, végig dolgozzuk a hétvégéket is, de sokszor csak az tűnik fel, ha a végére érek egy feladatnak, hogy kár, hogy vége, nagyon élvezem a kihívásokat, tényleg nagyon szerencsés vagyok.

Szóval mindannyian tanulunk, amiért jöttünk és közben megismertünk jó pár érdekes embert, akik kellemessé teszik az itt töltött időt. Igazán megszerettük ezt a várost, az embereket; jó itt lenni.

Mi

2017 első szemesztere II.

Folyt. köv.

Egészen eddig azt hittem, hogy csak nekünk van problémánk az ázsiaiak megkülönböztetésében, - Mimi minden vágott szemű, hosszú hajú kislány után fut az utcán, mert azt hiszi, Julia az, a kis maláj barátnőnk a placcról. Úgy esett, hogy összeismerkedtünk egy ukrán családdal, ahol a gyönyörű kislányuk, Elena az, akit Mimi vágott szemű barátnői követnek az utcán, azt gondolva, hogy ő Emma. Pedig a legnagyobb hasonlóság köztük, hogy fehér gyerekek szőke hajjal :)

 

Hát aztán, itteni 7 hónapunk alatt először és remélhetőleg utoljára beköszöntött az igazi Ausztrália, két ízben is. Egy mezei szerda reggel 6:40 magasságában, egy tenyérnyi szőrös lábú pókpajtás jelent meg a terasz plafonon, igen igyekezett valahova, innen bentről úgy tűnt, felénk. Roli nyilván már munkában, szívem szerint pánikrohamot kaptam volna, de Mimi már pánikolt, (Hozz ide segítséget!!!) - és sajnos van 30 év előnye, hogy megtehesse szóval felszívtam magam és végiggondoltam, ki segíthetne ki minket szorult helyzetünkből. Először a francia-kínai szomszéd jutott eszünkbe, majd Mimi tanácsára most nem idézném szó szerint, mert akkor minden a gyerekbe az elmúlt 4 évben beletunkolt szépirodalmi szókincs hasztalannak tűnne elvetettük az ötletet. Így két perc múlva, reggeli 6:42-kor, Mimi pizsamában, és pánikszerű otthoni cuccra váltva kopogtattuk zilált arccal a német szembeszomszédok ajtaján. Hát meglepően pozitív volt a fogadtatás, a srác egy kézi seprűvel kettőt koppintott Pók Uramon, és a hulláját ledobta a dzsindzsibe. Azóta akárhányszor találkozunk, a hálálkodásunk után, Emma megjegyzi, hogy Ő volt az a német, aki megmentett minket a póktól.

 

A második eset, kicsivel kisebb, kevésbé szőrös, fekete és gyorsan mászik azokkal a gusztustalan kis lábaival. Az megvan, hogy porszívózol a gyerek szobájában, és megmozdul a Barbie házban valami, és nem a Barbie, mert az egész biztosan tegnap este a fürdőkádban maradt. Babagyík. Szuper. Elmondani nem tudom, mennyire undorom tőlük. Minden ajtót nyitva hagytunk, hátha odébbáll, mielőtt Roli kitessékelné délután, ha hazaér. Nyilván délután mikor a keresésére indultunk nem találtuk meg; csak olyan 8 nap múlva egyik hajnalban Rolcsi futott össze vele a tusolóban. És egészen addig ez a kicsi gyík meg sem mozdult, csak Emma szobájában egy sarokban nézegette a játékait, és nem mászkált neadjisten aludt velem egy ágyban azalatt az egy fedél alatt töltött 9 éjszakán. Legalábbis ezt ismételgetem magamnak, ha esetleg eszembe jut az eset. Hogy súlyosbítsuk a helyzetet, Emma azóta is azért lobbizik, hogy meg kellett volna tartanunk, olyan aranyos. 

 

Apropó, a minap ételes dobozok párosítgatásával töltöttük a délutánt, Srácok, hiányzik jópár dobozalj, megnéznétek nem hagyta-e Rolcsi a helyszínelő labor mosogatójában? :)

 

Vigyázzatok magatokra, hamarosan odaér a tavasz!

Mi

2017 első szemesztere

Kedves Olvasó!

Így, a hosszú nyári szünet utolsó hetében, újabb beszámolóval jelentkezünk.

Az elmúlt két és fél hónapban Mimivel együtt voltunk, minden reggel felkelt Rolival és azzal indított, hogy bepakolhat-e végre a táskájába, és indulunk-e a preschoolba, mert halálra unja magát Velem. Örömmel közöltem vele ma reggel, hogy itt az idő végre előásni a hátizsákot a szekrény mélyéről.

Emma mivel betöltötte a negyediket, indul neki a preschool, alias iskola előkészítő. Az egyetem tűszomszédságában lévő preschoolba jár a kis francia-tajvani barátnője, Fifi, illetve a tanszéki tanárok gyerekei is nagyon elismerően szóltak az intézményről, így jövő hét hétfőtől, heti három napon Fifi csoporttársaként Mimi nagy örömére újra oviba járhat. Ma voltunk az első megismerkedéses napon, gyönyörű környezetben, nagyon kedves, gyerekszerető nénik vigyáznak majd rájuk.

Őszintén szólva számomra még egy kicsit mindig idegen ez a szabadneveléses módszer, én nagyon szerettem az otthoni poroszos, sztrikt napirendet követő rendszert; itt alap, hogy mindenki azt csinál, amit akar, there is no force, ahogy ezt itt is hangoztatta az óvoda vezető nő. A gyerekek mezítláb, kócosan, tökig maszatosan bolyonganak a hatalmas játszóterükön; van, aki alszik a homokozóban, de no worries, ahogy itt ez dívik mondani. :) (Szóval innen is pusziltatjuk Mimi bölcsis és ovis nénijeit, sokat gondolok rájuk :) )

Hihetetlen látni, hogy Emma milyen gyorsan és milyen tudatosan akar beépülni az angol nyelvű gyerekek közé. Olyan magabiztosan beszél, hogy hihetetlen. Ha nem jut eszébe a szó angolul, csinál magának egyet a magyarból (lásd tttoooojjjjáááásssss). (Azért titkon nagyon örülünk, hogy már van egy igazi itteni barátnője, aki átöleli és megvigasztalja, ha esetleg egy pillanatra mégis elbizonytalanodna a nagy ausztrál preschoolban, míg mi nélküle hajtjuk a hétköznapok malmait. :) )

Roli a család hőseként harcolt az időnként 47 fokos hőségben ez árnyékban mért szám -. Valamint kiválasztott egy akadémiai nyelvvizsgára felkészítő kurzust az egyetemen, szóval tovább fényesíti az angolját. Emellett Valentin-napra, amit idén ünnepeltünk először, megkaptam a világ legszebb orchideáját, Emma pedig a hőn áhított Shopkins akármilyét, szóval igencsak fut az egekbe Apa árfolyama .

A legutóbbi session 4 csoportja helyett, 6-ban tutorkodom jövő héttől, sajnos Rolando a korábbi tantárgyaim oktatója, akinek a tutora voltam,-  ebben a félévben nem tanít, szóval James, a fiatal és agilis brit professzor lesz a főnököm. Szerdán találkozunk először személyesen, de előre bocsátanám, hogy mennyire fog hiányozni Rolando mexikoi mannnnnyyyannnnaaa hozzáállása a világhoz, ahogy mindig őszintén meglepődött, hogy megcsináltam, amit kért; a mexikói drogkartell sztorik az előadásairól és az az irigylésre méltó tanult angolja, amit Oxfordban szerzett. Ezek után remélem, hogy James nem lesz annyira brit. Meglátjuk.

Egészen eddig azt hittem, hogy csak nekünk van problémánk az ázsiaiak megkülönböztetésében, - Mimi minden vágott szemű, hosszú

2016/2017

Kedves Olvasó!

 

Hosszú szünet után, újra jelentkezünk. Rolcsinak év végi leállás van december 23-tól január 9-ig, szóval élvezzük az együtt töltött időt. Most már itt vagyunk újra!

November végén sikeresen lezárult az első szemeszterem, befejeztem a javítási munkákat, és kitört a nyári szünet. Mimit – a borsos árú díj miatt - kivettük az oviból, és azóta mi együtt itthon, Rolcsi pedig munkában töltötte a napokat. A szürke hétköznapok mégis egy kicsit színesebbek így, új környezetben, nagyon sok új ismeretségre tettünk szert itt a közelben, lévén, hogy a drága ovi miatt nagyon sokan töltik a napjaik nagy vagy kicsi részét a gyermekkel, gyermekekkel.

Emma különösen akkor jó gyerek, ha kellőképpen fáradt, így sokat kalandozunk, buszozunk a környéken. Cukik ezek az ázsiai bácsikák, nénik, imádják Mimi különleges fizimiskáját; ha megkezdenek egy kekszes zacskót, biztos hogy megkínálják a gyerekek a buszon, ez azért elég rendhagyó még nekünk, mindenesetre nagyon kedves gesztus. Karácsony előtt elcsíptünk egy ünnep-bolond sofibát is, aki feldíszítette az egész járművet és klasszikus zenével szórakoztatta az utasokat; de volt már nagy turbános sofőrünk is, aki Witney Houston összest bömböltetett és fennhangon énekelte szó szerint a szövegeket. Délelőttönként a nagy meleg előtt játszóterezünk, Emma nagyon magabiztosan használja az angolt, előszeretettel szerez magának új barátokat. A környékbeli ázsiai gyerekek meglepően nyugodt, egyhelybenülő kicsik. Gondolom tartogatják az energiáikat a hétnapos munkahetekre J Többnyire már attól elfáradnak, hogy csak nézik, ahogy Mimi nyargal körbe a játszin. Julia – Mimi maláj kis barátnője – a minap könyörgő arccal rogyott térdre előttem két játszikör fogócska után “I can’t run any more” felkiáltással. Felsegítettem, mondtam, neki, hogy csüccsenjen mellém, dumáljunk, míg Mimi kifutja magát.

Ugyancsak nagy látványosság itt a környéken egy hisztiző vágottszemű gyermek. Egyszer láttunk ilyen esetet eddig nagyjából, még a forgalom is megállt, annyira nagy volt a döbbenet. Gondolom leírták szegényt, hogy már itt született J

A karácsony különleges alkalmat adott az itteni ázsiai közegnek arra az igazi poliészter gagyigyártásra, ami amennyire lelkes, annyira távol van a jóízléstől. Hétvégente lejárunk az eastwood-i ázsiai gagyiboltba. El nem tudjátok képzelni, hogy mi van ott. Illetve, olyan dolgok vannak, amiket nemhogy kitalálni vagy megtervezni, pláne legyártani nem jutna egy épeszű embernek sem. Élethű példa: Miminek öt öltéssel terveztem megvarrni a kisruháját az itt vásárolt gagyi varrószettel. A második öltésnél beszakadt a gyűszű és kettétört a tű. Tanulság: igaza volt Miminek, a Pokémonost kellett volna megvenni. Majd jövő vasárnap.

De a legkalandosabb együtt élni a vágott szemű családokkal. Itt nagyjából mindenki IT területen dolgozik, családonként minimum 2 luxuskategóriás kocsival. Ugye, kis ember nagy kocsival jár. Csak nem lát ki belőle. Ez komoly, fogalmuk sincs a vezetésről, a parkolásról mégúgysem. A teremgarázsban kiszáll az egész család, hogy Apunak – aki szegény – a 30 milliós tolatóradaros bömössel nem tud beállni a rokihelyre. Sokszor lassítunk, hogy lássuk a sztori végét.

Emmocska kis kínai barétnőjének családjával készültünk menni a jakuzziba, amikor bekopogtattak, hogy megkérdezzék, van-e pumpánk, hogy fel tudják fújni a kislány karúszóját. Mikor elmeséltem, hogy nálunk Rolcsi a SZÁJÁVAL szokta Mimiét felfújni, kikerekedett szemekkel jött a kérdés: Hány óráig tartott?

Totál antisport az egész bagázs, valamelyik délután Emmával játszottunk a medencében, amikor felbukkant két mosolygós arc, zsebesgatyában, makkos cipőben, gondolták úsznak egyet. Az első levette a cipőt, beleugrott, hát kishíján belefulladt a 160 cm-es vízbe. Mondjuk, már nem emlékszel hányadik órán vettük, hogy tedd le a lábad a vízbe, de gyanítom, hogy erről a suliszünetekben is szó esett. A legjobb, segítségére sietett a másik szintén non-swimmer, levette a pólóját (Minek??) és már ketten vergődtek a vízben. Döbbent sokkot kaptunk a látványtól, mikor kikászálódtak végre, Emma csak egy „ezek fullgyogyókkal” felkiáltással konstatálta a helyzetet.

Összességében azonban mi szeretjük őket, csendes őrültek, akik ha megszólítod őket, végtelenül kedvesek, előzékenyek. Imádjuk a kajájukat, Emma miattuk szerette meg a szójababot, a rákszirmot, és próbálkozik pálcikával enni. A minap ecsetelte, hogy „hiába nézem, ki lehetne itt a szerelmem, nem találok ilyen fiút”, Sós Balázs maradt a favorit, viszont volt egy kisfiú, akit Emma szeretett volna, hogy vigyünk haza házi szakácsnak, hogy tudjon neki otthon kínai rizst főzni. No comment.

És láttunk igazi trópusi esőt, esett minden oldalról, mint a Forrest Gump-ban.

A karácsonyt új barátokkal töltöttük, pool-luch és szuper vacsi is volt a szenteste programja. Szuperül éreztük magunkat, innen is nagyon köszönjük még egyszer a meghívásokat. Sajnos a halaink már nem ünnepelhettek velünk, nem élték meg az újévet. Tanulság: nem mosunk kezet az akvárium vizében, ugye Mimi?

Aztán január 4-én elhagytuk egy pár napra Ázsiát és északnak vettük az irányt, az ausztrál riviérára, a Central Coastra. Gyönyörá strandok vártak ránk. Láttunk pelikán etetést, - a pupu tevéket nem találtuk meg – és oroszlánokat is találtunk – mivel a nemzeti cirkusz a városban volt. J IT cégek híján ez az igazi Ozzieland volt, ázsiaiak helyett igazi noworries ausztrálokkal. Rolcsi kapott új szörföt, még gyúrunk az új profilképre, - hiszen tudjátok, MÁR ELKEZDŐDÖTT - hogy Ő is látszódjon a hullámoktól J És nagyon várjuk a piliscsabai verziót is majd a kedves régi kollégáktól.

Az utazás tanulsága:

 A csíkok csúszós utat jelölnek, NEM KÍGYÓKAT J

 

Sajnos hétfőn Rolcsi már dogozik, a 40 fokban igencsak erőt próbáló munkaruhában nyomni a hosszú munkanapokat, de valahonnan ismerős neki ez a dresscode J

Nekem február 27-én kezdődik újra a suli és vele együtt a tanítás. Mimi mivel betöltötte a 4-et, preschoolba megy, közel az egyetemhez lesz az új bázisa heti 3 napon, és úgy tűnik együtt jár majd a kis kínai-francia-tajwani barátnőjével. Szóval reggelente együtt buszozunk, új útvonalon. Ez a gyíkos útvonalam végét jelenti, ennek emlékére búcsúzóul – csak hogy átjöjjön a feeling – (1:40-től)

https://www.youtube.com/watch?v=4zxQ9_axkGo

Egyelőre ennyi. Nagyon várjuk az én drága barátnőmet, Anitát; a jövő hétfőt nem annyira. Köszönjük a sok szülinapi köszöntést a távolból, nagyon jól esett mindannyiunknak a sok üzenet.

Egyetek mozzarellát és szőlőt helyettünk is, mert az itt arany áron van.

És boldog 2017-et, váljon minden álmotok valóra.

Meleg… forró üdvözlettel:

Mi

End of Session1 - 2016

Kedves Olvasó!

 

Jó hírrel kezdek: jön márciusban az első vendégünk, az én drága legelső és legjobb barátnőm repülőre ül (nem is egyre ) és meglátogat minket. Nagyon várunk, Anita!!

A másik jó hír, hogy nagyon úgy tűnik, sikerült teljesíteni az első Session-t (még egy eredményre várok). Nagyon-nagyon sokat tanultam és tapasztaltam az elmúlt 13 hétben, minden tanárom előtt le a kalappal, mindig készek voltak szívélyesen válaszolgatni a kérdéseimre és konstruktív kritikákkal járultak hozzá, hogy sikeresen elboldoguljak a rendszerben. Hihetetlen segítőkész és jófej mindenki, csak szuperlativuszokban tudok róluk beszélni. Korrekt, objektív és csakis építő kommentekkel vezetnek az utamon.

A tutoringjaim is pozitív eredménnyel zárultak, a szemeszter végére 5 diák plusszal zártam, akik menetközben váltottak az én óráimra J Így a következő szemeszterben már plusz két csoportot kapok.

Sokat beszélgettem a diákokkal és elképesztő mennyivel más lehetőségek vannak számukra. Az teljesen evidens, hogy BA után mindenki tanul legalább egy évet a tengerentúlon, ösztöndíj sem fontos, nem jelent gondot a családnak. Maximum elmennek parttime-ba angolt tanítani. Fizetett internship program várja őket az USA bármelyik kormányzati szervénél, picit mások a kilátások, mint otthon. Az egyetem megtanította őket gondolkodni, kutatni, magabiztosnak lenni, másra nincs szükségünk a tuti sikerhez. Nyilván van aki ettől kellőképpen el van szállva, de jócskán voltak, akiket érdekelt egy messzijött ember véleménye erről-arról. (Mint kiderült európai akcentusom van, ezt az óvodai kisegítő is megerősítette J)

Most kitört a nyári szünet, se saját órák, se tutoringok egészen februárig. Mivel egy kisebb pesti lakás árát megspóroljuk, ha Emma itthon van és nem fizetjük az ovit, most kettesben vagyunk itthon. Sokat játszóterezünk a környéken a reggeli órákban, sok kis barátot szereztünk, maláj, kínai, vietnámi, mindenevők lettünk J  Én próbálok haladni a dolgaimmal, míg ő alszik, vagy vmi mesét néz, és igyekszünk túlélni a forró napokat. A nyár ideért. Ezt Rolitól is megkérdezhetitek, aki szerelőcuccal, Bob a mester sisakban, láthatósági overálban dolgozik napi 10 órát a hét 6 napján.

Emma megtanult angolul, szóval, turnusokat indítunk 6 hét ausztrál oviban és tudsz angolul. A minap a játszótéren voltunk egy kis ovistársával, aki azt a jóféle ausztrál angolt nyomja, első fogak nélkül, selypítve, gyermeki “r”-el, de a lányunk simán értette miről van szó, és tök jó válaszokat adott a kérdésekre.  Időközben megszerette a tejes teat, csak úgy hajlandó itthon is meginni. De változatlanul csacsog a gyerekszáj, úgy mint “Szobafosság lesz, Apu, ha nem pakolsz el.” És az utolsó hajtós napokon, mikor a kis studymban bújtam az olvasnivalóimat, Mimi csak ennyivel konstatálta a helyzetet: “Anya, ha túl sokat olvasol, többé már nem dolgozhatsz otthon a rendőrségen.” Négy éves a gyermek. :)

Utolért minket a negyedik szülinapja is, igazi ausztrál bbq-s játszótéri bulit terveztünk a szomszéd családdal, ahol a kis Fifi szintén novemberi. Aztán vasárnap – míg Mimi aludt, mi hideg sört szürcsöltünk a nappali padlón, átvészelve a kinti forróságot, úgy döntöttünk, a teraszon is van bbq-set, csapjuk fel és tartsuk a bulit nálunk. Így lett. És elfújtuk a negyedik gyertyát is.

A meleg és a nap ereje, elképzelhetetlen.

Van egy kis erdei ösvény, amin keresztül kell sétálnom a buszig, a nyár megérkeztével a gyíkok ezen napoznak. Az megvan, hogy veled szalad a bokor melletted, amikor felriasztod őket? Szó szerint rohanok ezen az 50 méteren, megőrjít ez a ki lehet a susnyásban gondolat…

Átéltünk már itt-ott, így-úgy meleg nyarat, de ez semmihez sem fogható. Úgy érzed magad, mint a grillcsirke szárnya ahogy közelít a forró csőhöz, amikor kilépsz az árnyékból. Izzik minden, ha a napon vagy, aztán mikor lebukik végre este, újra kellemes idő van. hesstegszegénygrillcsirkék

Nagy karácsonyi fan lévén otthon már ilyenkor javában díszben állt a lakás, és bömbölt a zeneválogatás (ugye Anita Molnár?). Hát, bikiniben izzadva lakást dekorálni nem nagyon fűllik a fogam. Nyilván lesz majd karácsonyfa, Emma nagyon várja, aztán kisgatyában ajándékbontogatás, de az igazi meghitt, ünnepi hangulat otthon maradt. Az édes-savanyú már egy működő kombináció, ez a nyári mikulás még idegen nekünk.

Még 4 hét és karácsonyi leállás van Roliéknál, akkor jön el a mi időnk és megyünk világot látni.

Jól vagyunk!

Millió puszi

Ötödik hónap indul...

Kedves Olvasó!

 

Magával ragadtak minket a szürke, hajtós hétköznapok, de most itt vagyunk, és jön a havi jelentés J

Szóval szeptember végén beköszöntött az új időszámítás: Roli munkát kapott. Egy biztonságtechnikai cégnél dolgozik, kamatoztatva a Zrínyin szerzett diplomát, internet alapú rendszerek installálásával foglalkoznak. Egy régi KR-es srác ajánlotta be, most együtt dolgoznak. Innen is köszönjük Lacinak a sok segítséget! Sokat tanul szakmailag is és szépen halad az angollal.

Mivel Roli és én munkában, Emma a hét három napját oviban tölti. Szemmel látható pozitív diszkriminációban (ha van egyáltalán ilyen szó) volt részünk a jelentkezés elbírálásánál. Szóval, Mimi a csoportban második fehérként megkezdte az idényt. Nagyon ügyesen teljesít a vadidegen környezetben, begyakoroltuk a három alapvető kifejezést (pee, water, hungry), és bement az első napra. A beszoktatással nem akartuk összezavarni, hiszen otthon már hozzászokott, hogy az ovi gyermekprogram, míg mi szülők tesszük a dolgunkat.  Olyannyira ragad rá az angol, hogy a második reggelen a kedves óvónői köszönésre (Is everything all right, Emma?) egy magával értetőd „yes” volt a válasz. A harmadik nap után megkérdezte hogy a „nyihau” kínaiul a szia?, mert megfigyelte, hogy mindig így búcsúznak el a szülők a gyerekektől. Hétfő-szerdán jógáznak, csütörtökön pedig francia óra van (?), gondolom, azért ebben az egy órában elveszti a kapcsolatot a világgal J Mindenki Emának hívja, az itteni intonáció miatt, Miss Amie a csoportvezető lett a kedvence, de változatlanul sokat emlegeti az otthoni ovis élményeket, a kis barátokat, óvó néniket. A délelőtti és délutáni tea tejjel nem a kedvence, de minden nap van kukorica, ez abszolút pozitívum. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ilyen jól alkalmazkodik és teljesít az új környezetben, igazi csapattag!

Azért nem múltak egy nyomtalanul a Rolival töltött hetek, a csúszdán még mindig „daddy, steady, go” felkiáltással indul, és egyikük sem talál meg semmit a lakásban (Na jó, Roli minden gyanús dolgot kiszúr, de ez szakmai ártalom :).

Mivel Roli nagyon sokat dolgozik, heti hat napon, én meg suliban vagyok, a három nap ovi miatt, tökélyre fejlesztettük az idő-managementünket. Egy perc tétlenség sem fér bele a napba, de mégis – az otthoni viszonyokhoz képest – sokat vagyunk Emmával. És ez mindent megér. Látni hétköznapokon napközben, lopni magunkat egy kedd délelőtti játszóterezést, nagyon sokat jelent.

Összebarátkoztunk egy kedves házaspárral a házban, a kislányuk, Fifi lett Mimi egyik kis barátnője. A srácról kiderült, hogy a tanszékemen tanít, francia származású kínai, a feleség pedig taiwani. Hétvégente felváltva vagyunk a másiknál, vagy piknikezünk, BBQ-zunk vhol a környéken. Kedves, értelmes emberek és nagyon érdekes tanulság egy ilyen kapcsolat. A fiú franciául beszél, kicsit kínaiul, a lány kínaiul beszél, kicsit angolul, az angol-kínai a közös nyelvük. Tört angolsággal cukkolják egymást J Tök szép szimbiózisban élnek így is, hogy nem feltétlenül tökéletesen értik meg egymást. Mennyi vitaforrás elkerülhető így, nem?

És eljött a nap, amikor először vezettem. Roli dolgozni volt, mi pedig üres éléskamrával, dönthettünk, hogy lebuszozunk meg gyalogolunk és hazacipelek mindent és Emmát is a kezemben fel a hegyre, vagy kocsival megyünk bevásárolni. Szóval Emma aggódó tekintetével hátul, én pedig elöl izgultam, hogy fog sikerülni az 1,4 km-es táv, ami a Waze szerint 6 perc. Hát finoman szólva, otthon sem voltam egy … (egy autóversenyző neve sem jut eszembe), na de átülni a jobb oldalra és balra tartani, hát életem egyik legnagyobb kalandja volt. Néhány tanulság az élményből: az index a jobb kéznél van (folyamatosan ment az ablaktörlő menet közben, tekintettel arra, hogy otthon még a túloldalon volt az irányjelző a kormányon), manuális kocsival magas emelkedőre menni dugóban állva, óriás szívás, és induláskor ERŐSEN kell benyomni a kuplungot. Emma nagyon cuki volt, végig azt ismételgette, hogy “én nézném a térképet”, “ugye, ha kiszálltunk, Apu vezet?”, aztán a sikeres hazaérkezés után még egy jó negyed órát keccsöltünk a teremgarázsban, mivel a slusszkulcsot BE KELL EGY KICSIT NYOMNI, mielőtt ki tudnád venni a zárból.

Így a negyedik hónap elteltével azért már egy kicsit hazaugranék egy hétvégére, egy jó séta Győrben, egy jó beszélgetés mellett, egy hétvége a szobámban, mondjuk ki őszintén, hiányzik. De nagyon sok pro van, ami miatt megéri itt lenni. Igyekszünk ezekre koncentrálni.

Két hét múlva vége az első szemeszternek, - picit azért izgulok, hogy meglegyen minden - utána még két hét javítási munka és három hónap nyári szünet kezdődik az egyetemen. Akkor Mimi sem megy oviba, csak Roli hajtja tovább a melót. Aztán február végétől újra visszazökken minden a régi kerékvágásba. Sokat gondolkodunk rajta, hogy az utolsó egy évre leköltözzünk a partra, egyelőre még több a contra érv, szóval még meglátjuk, hogyan lesz.

Gyertek vendégségbe, alakul az idő,

Millió puszi

Mi